2025. május 7-én sajtótájékoztató került megrendezésre intézményünkben, a Kerkovits Gyula Szakrendelőben, ahol ismertetésre került az EgészségAblak applikáció új funkciója.
Molnár Karolina, a Belügyminisztérium (BM) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára kiemelte; az EgészségAblak applikációt már több, mint négymillióan töltötték le. A fejlesztéseknek köszönhetően lehetségessé vált országosan, illetve régióban vagy településen keresni a szakrendelések szabad időpontjait.
Dr. Révai Róbert Ph.D. intézményünk orvosigazgatója, megbízott főigazgatója elmondta; a Bajcsy Kórházban közel száz szakrendelésre foglalható időpont az EgészségAblakban. Hangsúlyozta, hogy aki valamiért mégsem tudna a rendelésen megjelenni, az időpont lemondása vagy módosítása funkciót használja, teret adva ezzel más betegeknek a mielőbbi ellátásra.
Az alkalmazás további hasznos tulajdonságot Dr. Kőnig Róbert sebész, a betegtájékoztatás és a betegelégedettség fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos ismertette. Az A-tól Z-ig funkció röviden, szakszerűen tájékoztat az emberi testről, a betegségekről, kezelésekről.
A pácienseknek ezeken kívül lehetőségük van az ellátás után kitölteni egy betegelégedettségi kérdőívet, melyek feldolgozása folyamatos.
Fotó: Szigetvári Zsolt/ MTI"