Méltó ünnepség keretében köszöntötte munkatársait a Budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet Semmelweis Ignác születésnapja, a magyar egészségügy legjelentősebb ünnepe alkalmából.

Az ünnepségen Dr. Révai Róbert PhD, a kórház orvosigazgatója, mb. főigazgatója elismerésben részesítette azokat a munkatársakat, akik kiemelkedő szakmai munkájukkal járultak hozzá az intézmény eredményeihez. Főigazgatói dicséretet 36 dolgozó vehetett át, 5 munkatárs adjunktusi, míg 8-an főorvosi kinevezésben részesültek. Az esemény ünnepi hangulatáról a Triász zenekar koncertje gondoskodott.

Köszöntő beszédében a főigazgató kiemelte, hogy a kórház közel 160 ezer ember egészségéről gondoskodik. Ez a szám önmagában is jól mutatja, milyen fontos szerepet tölt be az intézmény Budapest és a régió egészségügyi ellátásában. Büszkeséggel szólt arról, hogy a szakmai fejlődés tekintetében jelentős mérföldkő a Semmelweis Egyetem országos szakmai együttműködéséhez való csatlakozás, amely a hazai egészségügy jövőjének formálását szolgálja és új lehetőségeket teremt a betegellátás, az oktatás és a tudományos munka területén. Emellett elismerően beszélt a munkatársak rangos szakmai kitüntetéseiről is, amelyek az intézmény egész szakmai közösségének színvonalát is tükrözik

A gyorsabb, biztonságosabb és magasabb színvonalú betegellátás érdekében az elmúlt időszakban több fejlesztés is megvalósult a kórházban: új ultrahangkészülék segíti a fájdalomterápiás ellátást, korszerű elektronikus beteghívó rendszer áll a laboratóriumi betegellátás szolgálatába, több épületfelújítási munkálatok is történtek, valamint hamarosan egy új CT-berendezés is megkezdi működését a Sürgősségi Betegellátó Osztályon.

A főigazgató hangsúlyozta: mindezek mellett egy kórházat leginkább a több száz elhivatott munkatárs tesz igazán kiválóvá, ezért a jövőben is egy magas szakmai színvonalú, emberközpontú és innovatív intézmény építése a cél, ahol a betegek biztonságban érzik magukat, a dolgozók pedig megbecsülést kapnak.

A Semmelweis-napi ünnepség méltó alkalmat teremtett arra, hogy az intézmény közössége együtt ünnepelje a kiemelkedő szakmai teljesítményeket, és köszönetet mondjon mindazoknak, akik tudásukkal, elkötelezettségükkel és emberségükkel szolgálják a betegek gyógyulását.